A Convertic fennállása óra első alkalommal építettünk át karóra formába naptár funkciós zsebórát és rögtön az első naptáras beépítésünk egy igazi kuriózum lett. A legtöbb órarajongó halott már az Audemars Piguet márkanévről, valószínű, hogy a legtöbb rajongó bakancslistáján is szerepel a gyártó egy-egy órája.
Ez az óra egy "P. Audemars - Brassus" jelöléssel elláttot darab. Na de akkor ennek mi köze az Audemars Piguet -hez. Ahhoz, hogy ezt megválaszoljuk, előbb jöjjön egy kis óratörténelem: Jules Louis Audemars (1851–1918) és Edward Auguste Piguet (1853–1919), két fiatal roppant jól képzett és kreatív órásmester 1875-ben alapította meg a vállalkozást szülőfalujukban, Le Brassusban. J. L. Audemars olyannyira kiváló volt a szakmájában, hogy órás vizsgamunkája egy általa tervezett Grande Complications (percütő + stopper, + holdfázis kijelzés + másodperc kijelzés és öröknaptár) óramű volt és egész életében az összetett szerkezetek szerelmese maradt. A gyártó adatai szerint a vállalat által 1882 és 1892 között gyártott mintegy 1600 óra mintegy 80%-a legalább egy, ha nem több komplikációt tartalmazott.
Az alapítók 1918. és 1919. évi halálát követően a családok második generációján volt a sor, így a vállalat vezetését Paul Edwatd Piguet és Paul Louis Audemars vették át. Ezzel a stációval el is jutottunk a P. Audemars jelöléshez, mivel a képeken látható óra Paul Louis Audemars, az Audemars Piguet vállalat második generációs vezetőjének a munkája.
(A képen Paul Louis Audemars, az óra megalkotója és az Audemars Piguet második generációs igazgatója látható.)
A képeken egy hibátlan eredeti tűzizománc óraszámlappal és eredeti mutatókészlettel és egy remek állapotú naptáras komplikációt magában rejtő óraszerkezetből készült beépítést láthatunk.
Az óra azon túlmenően, hogy letisztult és elegáns összeképet sugároz a római számos indexkészletével és a breguet mutatóival, képes megjeleníteni a bal oldali segédkörön azt, hogy a hónap hányadik napja van, továbbá a jobb oldali segédkörön a hét napjai közül az éppen aktuálisat.
Az óra szerkezete nagyon jó minőségő (bár nem is várnánk mást egy Audemars-tól) és jó állapotban maradt fenn.
A naptárfunkció segédkörei külön gyorsállítóval rendelkeznek, amik segítségével pillanatok alatt beállítható az aktuális dátum. Az óra "drukkeres" mutatóállítású, ami azt jelenti, hogy a mutatókat nem a korona kihúzását követően, hanem az erre szolgáló nyomógomb benyomásával és a korona együttes mozgatásával lehet beállítani.
Az óraszerkezet frissen szervizelt, tesztel, pontos (napi 60 másodpercen belüli eltéréssel), szépen teszi a dolgát.
A zsebóra szerkezet egy acél lengőfüles óratokba került átépítésre. Az óra tokjának elő- és hátlapja egyaránt üveg felületű, tehát a szerkezet mozgása az üveg lapon keresztül mindig látható.
Az óra átmérője -korona nélkül- 48 mm.
Az óra teljesen új és hordatlan bőr óraszíjjal, Convertic TANÚSÍTVÁNNYAL és ajándék DÍSZDOBOZZAL várja új tulajdonosát.
Az órára 2 hónapos garanciát vállalunk.
Ára: 950.000,- Ft