OMEGA-CW/57

A zsebóra beépítéseink legnagyobb része eredeti számlappal készül, azonban elő fordul, hogy a gyári számlapok megkopnak, eltörnek és használhatatlanná válnak, így ezeket valamilyen módon pótolni szükséges, hiszen egy remek állapotú antik óracsodát nem szabad azért kidobni, mert sérült a számlapja.  Örök igény az, hogy a lehető legtöbb eredeti elemet emeljünk át a zsebórából az új karóra változatba. A most bemutatásra kerülő óra egy óriási lépés ebbe az irányba. Már több ehhez hasonló megoldást is láthattatok tőlünk, amikora az óra számlapja a zsebóra eredeti tokjának belső, díszített fémlemezéből, azaz porvédőjéből készült. 

A díszített porvédőkön a gyártók feltüntették az óráik által nyert díjakat, elismeréseket. Ezeket a feliratokat és jelvényeket arany festéssel láttuk el. A porvédő méretre vágásával és a mutatók furatainak elkészítésével létrejött a képeken látható számlap. Biztonsággal kijelenthető, hogy az óra így már eredeti számlappal készült órának nevezhető, hiszen a zsebóra szerves részét, a porvédőt használtuk számlapként. Egyebekben az eredeti zsebóra mutatókat is átépítettük az új karóra változatba. 

A számlap alatt egy OMEGA 38.5L T1. mechanikus kézi húzós 15 köves szerkezet van, amit szervizeltünk (tehát tisztítva és olajozva van). 

Az óraszerkezet kifejezetten szép, megkímélt állapotú, pontossága az elvárt napi 60 másodpercen belül.

Az óra gyártási éve a sorozatszám alapján kikereshető: 8059148. Az óra gyártási évében halt meg a híres kémikus, Marie Curie, továbbá ugyan ekkor gyilkolták meg a hosszú kések éjszakája néven elhíresült leszámolásban Ernst Röhm-öt. Az óra gyártási éve 1934., így 2024. évben ünnepli a 90. születésnapját 

A zsebóra szerkezet ebbe az acél lengőfüles óratokba került átépítésre. Az óra tokjának elő- és hátlapja egyaránt üveg felületű, tehát a szerkezet mozgása az üveg lapon keresztül mindig látható. 

Az óra átmérője -korona nélkül- 44 mm. 

Az óra teljesen új a számlap színéhez illő hordatlan bőr óraszíjjal és ajándék óradobozzal és TANÚÍTVÁNNYAL várja új tulajdonosát. 

Az órára 2 hónapos garanciát vállalunk.

Ára: 225.000,- Ft